A HÁROM KISMADÁR (Imolának)

Hol volt, hol ne volt, volt egyszer egy nagy mező. Annak a közepén nőtt egy fa. Három madár rakott fészkett a fán. Három tojást raktak. Mindegyik madár egyet-egyet- Három fióka kellt ki a tojásokból. mindegyikből egy-egy. Az egyik fehér volt, a másik fekete,  a harmadik szűrke. Egyszer azt mondták a kismadarak :" Repüljünk! " És felszálltak jó magasra. Repültek , repültek. A fehér kismadár azt mondta: " Én el tudok repülni a Napig! " A fekete azt mondta: " Én el tudok repülni a Holdig! " A szürke pedig : " Én el tudok repűlni egészen a csillagokig ! " Tovább repültek, de a Nap, a Hold és a csillagok nagyon messzinek tüntek. Közben besötétedett. A három kismadár elfáradt és visszafordult. bebújtak az anyukájuk szárnya alá és elaludtak. Aludjál te is picikém, jó északát!

Takibácsi a majom bácsi. (Zsombinak)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis tó. A tó partján sok magas fa nőt. A tó közepén élt egy béka. Brekibrekk-nek hívták. Brekibrekk nagy volt, öreg, kövér és bölcs. A tó partján, egy magas fa tetején élt Takibácsi, a majom bácsi. Takibácsi-majombácsi nagyon szeretett horgászni. Fogott a tóbol egy kisbékát, felmászott a fára, annak is a legmagasabb ágára, kimászott az ág végére rácsippentette a kisbékát a farkára, leresztette a farkát a vízbe és várta, hogy a halak beleharapjanak a kisbékák seggébe.
A kisbékák már nagyon unták ezt. El is határozták, hogy véget vetnek ennek a borzalomnak. El is mentek a tó közepén lakó Brekibrekkhez.
-Ó, Brekibrekk te nagy vagy, öreg, kövér és bölcs! Kérünk,  segits nekünk! Mi már nagyon unjuk, hogy Takibácsi velünk horgászik! Kérünk szépen téged, találj ki valamit!
Brekibrekk gondolkozott egy ideig, és aztán így szolt:
- Ne féljetek, kisbékáim! Már ki is találtam valamit! Van nekem egy unokatestvérem, Krokitoki,  a krokodil. Floridában él. Írok is neki, hogy jöjjön. Ő biztosan segít nekünk.
Amint mondta. Úgy lett. Krokitoki hamarosan meg is érkezett Floridából. Brekibrekkel összedugták a fejüket, és sokáig tanakodtak. Végül megtalálták a megoldást. Zöld falevelekből, kicsi békákat készitettek és szétszorták őket a tóban. Az igazi kisbékák pedig elbújtak egy korhadt fatörzs odvába. Krokitoki elmerült a vízben.
Ahogy a Nap már a déli égen járt, Takibácsi felébredt. érezte hogy korog a gyomra. El is határozta nyomban fog egy kisbékát és fog néhány csukát. le is mászott a fáról, odament a tó viztükréhez. Kicsit hunyorgott, mert rossz volt a szeme, és kihalászott egy békának álcázott levelet. Nem vette észre a cserét.
Rácsipentette a farkára, felmászott a fára, annak is a legmagasabb ágára. Kimászott a szélére és leeresztette a farkát a tóba. Várta, hogy a csukák, mint rendesen beleharapjanak a kisbéka seggébe. De a vízben most nem a csukák voltak az egyetlenek, akik haraptak. Krokitoki kidugta a fejét a vízből, kinyitotta a száját  és megcsattogtatta a fogait Takibácsi annyira megilyedt, hogy beleesett a vízbe, aztán csak úgy futott a vizen, hogy el ne érjék azok az éles, egészséges hófehér fogak. Olyan gyorsan kiszaladt a tóbol és az erdőböl, hogy azóta sem találkozott vele senki.
A kisbékák, Brekibrekk és Krokitoki úgy nevettek, hogy a hasuk is belefájdult. Azután elbúcsuztak egymástól, jó éjszakát kivántak egymásnak és lefeküdtek aludni.
Itt a vége fuss el véle, ki a rétre, a mezőre, aztán fel a hegytetőre, aztán le a kicsi házba, aztán be a puha ágyba. Adj nekem egy puszikát, aludj Zsombi, jó éjszakát!